Új
ismeretek. Az ember
5.
Minden
pind boldognak és elégedettnek érezte magát, amikor megszülettek a szabályok.
Úgy érezték, hogy ezzel messzemenő védelemben részesülnek. Csak be kell
tartaniuk azt, amit vállaltak, s máris védelemben van részük. Nem is
gyanították, hogy létezik közöttük egy kis csoport, akik mindenkinél jobban
örvendeztek az új helyzetnek, mert ők bizony nem voltak állandóan elégedettek
az életükkel. Már eleve fájdalmas volt számukra a másságuk tudomásul vétele,
miszerint ők termetre születésüktől kisebbek voltak a színeseknél. Nem volt
komoly ez az eltérés, talán észre sem vették volna, de a többiek, sajnos,
szüntelenül éreztették velük. Korábban fel sem tűnt ez nekik, de utóbb már el
is különültek tőlük. Persze lehet, hogy a valós ok más volt. Pontosan az, hogy
olyan átlátszóak voltak, mint egy apró kristály. Fényesen csillogtak ugyan, de
színek nélkül. Ez nem zavarta volna őket, ha a színesek nem adják tudtukra
rendszeresen. Repülő versenyeknél külön csoportot alkottak és még, ha egy
időben is értek célba, külön örvendeztek. Külön ünnepelték a színes győztest.
Most
viszont, hogy létrejött a köztársaság, és mindenkire ugyanazok a szabályok
érvényesek, úgy vélték többé nem lesz jelentősége a másságuknak. Ezért volt hát
hatalmas az örömük.
Sajnos,
nem tartott sokáig ez az öröm, mert rövid idő után érezniük kellett, hogy bár
ugyanannyit dolgoznak, mint nagyobb termetű társaik - sőt aki bírta még többet
is -, a színesek továbbra is elkülönültek tőlük mind a munkában, mind a
szórakozásban. Aprovar megrendülten figyelt fel a jelenségre, s különösen
bántotta, hogy nem vette észre idejében, nem akadályozta meg időben a
kifejlődését. Ha gondosabb, már rég móresre tanította volna a népét. Személyes
felelősségének tartotta, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.
Apranyó,
aki szinte együtt lélegzett a fiával, kissé korábban felfigyelt erre az
egészségtelen, és a színtelenek számára sértő viselkedésre. Úgy gondolta,
megpróbál segíteni a helyzeten, anélkül, hogy említést tenne a dologról.
Kapcsolatba lépett a kis csillogókkal, és meghívta őket magához vendégségbe.
Nagy
volt az öröm a találkozásnál. A kis színtelenek itt érezték igazán, hogy
fontosak. Különben is szép emlékek fűzték őket ehhez a helyhez. Amikor korábban
itt jártak, őket ugyanolyan szeretettel fogadta nagyanyjuk, mint a többi
szitakötőt. Most körülvették, cirógatták, kristályfényű szárnyaikat lebegtették
felé, aztán, mintha előre megbeszélték volna, szorosan összefonódtak, és egy
hatalmas repülőt alkotva magasba emelték az anyókát. Szálltak vele egyre
magasabban, egyre sebesebben. Ami már rég nem történt meg dédanyjukkal, repült,
mint rég, amikor még szárnyai voltak. Miután visszavitték a nagy falhoz,
letelepedtek köré, hogy beszélgessenek.
-
Különösen szép dallamot hallottam, amíg a szárnyaitokon repültem. Tévednék
talán? Vagy valóban ti hozzátok létre ezt a csodás zenét?
- Nem
gondoltuk, hogy neked is tetszik, ezért nem említettük. Véletlenül vettük
észre, hogy szárnyunk lebegtetésével különböző hangokat hozunk létre. Korábban
nem is tudtuk, hogy van ilyen képességünk. Amióta rájöttünk, örülünk neki, és
jó ideje gyakorolunk. Hol magasabbra, hol csak alig mozdítva próbálkozunk, de
nagyon sok örömünket leljük benne. Ha óhajtod, megmutatjuk neked, mit tud már a
zenekarunk. Ha nem zavar, hogy eleredt a zápor, akár el is kezdjük.
Ezzel
egyszerre szárnyra kaptak, s Apranyó fölé repültek. Még nem kezdték el a zenélést,
csak lebegtek egyhelyben, majd össze-vissza röpködtek, míg mindenki a helyére
került. S ekkor Apranyó ámulatára kialakult a szeme előtt egy hatalmas
szitakötő. A zápor millió csillagfényt tört szanaszét rajtuk, mialatt ismét
szétrepültek, majd testükkel kialakítottak egy hatalmas virágot is. Ez a csodás
ezüstvirág, mely millió színben csillogott, mert felülről világította át a nap,
most lezuhant Apranyó elé, majd körülölelte. Mielőtt elhervadt volna a
mesevirág, ismét a levegőbe emelkedtek, és felsorakoztak egymás mögé a’
szerint, kik hoznak létre hasonló hangokat. Nagyanyjuk felé fordultak, és
elkezdődött a hangverseny. Sorban mutatták be tudományukat, s mit sem sejtettek
róla, hogy Aprovar otthon hallja a zenét, anyja jelzését érezve. Megilletődötten
észlelte, hogy az ő családjában sosem hallott, látott, különlegességek
fordulnak elő. Csak lebegett egyhelyben, és ámultan hallgatott. Büszke volt a
kis átlátszókra, akikről eddig csak panaszt hallott a színesektől. Nagy baj, ha
vannak közöttük olyanok, akik nem szeretnek dolgozni, de azt is illik
észrevenni, aki nyújt valami szépet, nagyot a közösségnek.
* * *
Minden
előzmény nélkül kezdett el kiabálni Kuvispán. Előzőleg senki nem vette észre
rajta, hogy bármilyen indulat feszül benne, de most kitört belőle:
-
Megmondanád nekünk, miért kellene gyűlölnünk azokat az apró kellemes lényeket?
Eddig semmi bajunk nem volt egymással, nem is éltek a mi légterünkben.
Röpködtek, örvendeztek, színt hoztak az életünkbe. Most meg kiderül számunkra,
hogy gyűlöljük, és meg kell semmisíteni őket. Mindezt miért? Ki tudja
közületek, miért ágál ellenük Kuvignác? Elárulom: Mert gyűlöli őket. Csak úgy
egyszerűen gyűlölködik. Semmi oka nincs, nem is lehet. Lehet, hogy unalmában,
lehet, hogy mindig ilyen volt. Vigyázz magadra Csalárdáron; ne légy eszköz a
gyűlölködők kezében!
Süvített
a Vénekvéne hangja: - Vigyétek ki innen! Tűntessétek el a közelemből! Többé itt
ne lássam!
Ez a
nagy kiabálás, veszekedés a törpekuvikok tanácskozásán zajlott le, amelyet
azért hívtak össze, hogy megbeszéljék a következő feladatokat. Most éppen
Csalárdáron beszámolóját hallgatták. Dicsekedett az eredményeivel.
- Szép
lassan mindenki bizalmatlan lesz mindenkivel. Elértem, amivel megbíztatok. A
fiatalok közül egyre többen tarják magukat alkalmasabbnak a vezetésre
elődeiknél. Szünet nélkül bírálják tehát azokat, bármit is tesznek. Ez már
komoly eredmény. A következő lépésem az volt, hogy elkezdtem Villogófény ellen
hangolni a többséget. Elterjesztettem róla - ami természetesen nem igaz -, hogy
lusta, lassabban mozog, mint ők. Máris sokan gyűlölik emiatt. Tehát azok, akik
gyorsabbnak vallják magukat, és a lassabbnak kikiáltottak már nem fognak össze
ellenünk, az bizonyos. A Villogófényhez húzók is elkülönülnek azoktól, akik
ellene vannak. A lényeg, hogy megosszuk őket. A körülöttük élőkkel is össze
akarom őket ugratni, hogy ne állhasson melléjük senki a bajban. Ettől függ,
hogy egyetlen rajtaütéssel meg tudjuk semmisíteni őket.
- Azt
kellene róluk elterjeszteni, hogy a mocsárba telepített lárváik segítségével
eresztik le a vizet a békákról - ajánlotta Kuvignác.
- Jaj,
Kuvi, ne tedd magad nevetségessé! Olyan vén vagy, hogy már a szemhéjad se tudod
felemelni lassan, de nem tudsz egy hihető hazugságot kitalálni? Annyi esze még
egy levelibékának is van, hogy egy apró lárva, amely még moccanatlan állapotban
él, nem áshat akkora csatornát, mely levezeti egy egész tó vizét! Csak olyan
hírt terjeszthettek, ami hihető mások számára! - kiabálta Kuviktor.
-
Akkor mondjuk azt, hogy összefogdossák a pókokat, hogy eladhassák őket a
hangyáknak rabszolgasorsra!
- Nem
jó! Ne erőlködjetek badarságokkal! Azok már időtlen idők óta felállított
rendben élnek. Már akkor kiosztották maguk között a szerepeket, amikor te még a
mocsárban sem voltál. Ragaszkodik is mind a magáéhoz. Nincs szükségük sem
pókokra, sem másra. A hangyák egyébként jó barátságban vannak a szitakötőkkel
régen. A pókokkal is jó a viszonyuk. Mást kell kitalálni.
Kuvignác
most halkan, de jól hallhatóan, és határozottan beszélt:
-
Elhihető rágalmat ötölj ki, amire mindenki felhördül. Nem számít, hogy igaz
vagy sem, csak elég szégyent hozzon arra, akire mondják! Annyira, hogy ne
tudjon védekezni. Nem az a fontos, hogy igaz legyen, hanem, hogy hihető. Ha
sokszor hallják, úgyis elhiszik. De úgy intézd, hogy ne te mondd ki, még kérdés
formájában sem, Csalárdáron! Van még időnk, úgyis szaporodnunk kell, ha
végérvényesen meg akarjuk semmisíteni őket. Nem tűrhetjük tovább, hogy
köztársaságot alapítsanak, és különbnek érezzék magukat másoknál. A hangyák, a
méhek társadalma más, rég kialakult rendben élnek. De, hogy ezek a törpe
fickándozók most elkezdjenek itt közöttünk önállósodni, nem tűrhetjük! Nem, és
nem! Erről szó sem lehet! Ezt nem engedhetjük meg magunknak!
Nem
kizárólag a gyerekek közötti viszony változott meg, Aprovar bánatára valami
szokatlan ellenségeskedés ütötte fel a fejét, a szülők korosztályában is.
Olyan, amely korábban ismeretlen volt népénél. Számtalan dolga mellett nem volt
módja sokat foglalkozni ezzel a jelenséggel, de egyre gyakrabban észlelte, hogy
okkal, ok nélkül bírálják egymást. Az is meglepő volt számára, hogy a
színtelenekkel szinte mindannyian ellenségesen viselkedtek. Olyannyira, hogy
azok már maguktól félre vonultak. De a haragra uszítók mindenféle kifogást
találtak ki egymás ellen a szorgalomtól, az otthoni környezetig; a
barátválasztástól, a gyermekek neveléséig. A szülői vélemények megmérgezték a
felnövekvők kapcsolatait is. Lassan odáig fajultak a dolgok, hogy a szerelmeket
is megkeserítették. Természetesen nagyon sok fiatal magáévá tette apja
véleményét, és mert azok gyakran ütköztek, saját kapcsolataik is fellazultak.
De ami a legszomorúbb, észrevétlenül a családon belül is különböző nézetek
alakultak ki, ami gyakran vitát, és veszekedést idézett elő. Végül döbbenten
tudatosította magában, hogy véleményében, mások becsülésében megszűnt az
egységes ország. Csak azt nem értette, kinek jó ez az állapot? Kinek van belőle
haszna? Apranyó amilyen boldogan hallgatta az iskolai párbeszédet, ugyanolyan
aggódva figyelte a jelenséget, amiért a kis Porcinka szomorkodott, de tudta,
azokhoz, akik külön váltak, sőt kerülik egymást, már nem jut el az ő érzése,
ezért a tanácsa sem. Régtől tudta, hogy kizárólag a szerető, békés szív képes
meghallani, elfogadni mások véleményét. Szomorú lett, amikor rájött, hogy a
gondolkodás ellentéteket hoz felszínre, mi több, viszályt is okozhat.
Anyjához
hasonlóan Aprovar is keserűen vette tudomásul, hogy a nagycsalád nem
feltétlenül áldás. Csak addig az, ameddig nem furakodnak be közéjük elkülönítő
gondolatok. Addig, amíg meg tudják vitatni a gondokat, és képesek elfogadni
egymás álláspontját. Nem tudta megérteni, miért akadnak családjában is olyanok,
akik képesek Villogószárny ellen szövetkezni. Egyáltalán, miért tiltakoznak
ellene? Kinek az ötlete ez a szamárság? Mi öröme származik abból bárkinek, ha
lejáratja Villogószárnyat? Hiszen nem választották meg szószólónak, tehát nem
is volt módja semmit elkövetni, amivel kárt okozhat másoknak. Azon túl, hogy
jól ismeri, s tudja róla, hogy tiszta, jó gondolatok származnak tőle. Gondolatok!
Ajaj! Öröm, persze, hogy megszületett népe agyában a gondolat, de íme: ezzel
egy időben felütötte fejét az ellenállás is. Azzal, pedig nehéz megküzdeni. A
gondolat tehát nemes és jó dolog, de félelmetes is tud lenni, mert fájdalom,
kártékony célokra is fel tudják használni egyesek. Igen. A gondolat sokféle, és
időnként egyik ellentmond a másiknak. Tudomásul kell venni, hogy felváltotta a
felelőtlen, boldog szárnyalásokat, a felhőtlen csapongásokat. Megjelenésével
lehetőséget adott ugyan szép és nagy tervek megvalósításához, de nem biztos,
hogy ezzel mindenki elégedett. Különösen akkor, ha előlép valaki, bárki, aki
kételyeket támaszt azokban, akik hajlamosak erre. Gyengén fércelt mű még a
köztársaság, könnyen fölfeslik, különösen, ha akadnak olyanok, akik fejtik
rajta a fércet.
Nem
volt tehát jókedve mostanában. Oly keveset tudott a családja ügyeivel törődni,
nem figyelhetett fel minden apróságra. Azt is most tudta meg, és meg is
szenvedte, hogy unokája Villámfény elküldte magától az igazán értelmes és
szeretetre méltó Pindmárkót, mert csalódást okozott neki. A csalódás is
ismeretlen érzés volt korábban. Lám, ez a vidám, örökké elégedett lányka most
bánatos felnőttként keringett körülötte.
- Nem
tudom elfogadni papuska - panaszolta nagyapjának -, nem lehetek a felesége.
Mindketten másként vélekedünk a világról.
- Ez
remek, Villámfény! Azt jelenti, hogy önálló gondolatokkal éltek.
- Úgy
tudom, hogyha hozzátartozom, azt kell gondolnom, amit ő gondol, és tesz, és én
is elvárhatom, hogy vállalja az én gondolataimat.
-
Tévedsz gyermek! Nem kell, és nem is szabad szívességből ugyanazt gondolni. Nem
is lehet. A te gondolatod a te fejedben fogan meg, és lehet, hogy a másiké a
hibás. Meg kell tisztelni egymást azzal, hogy megvitatjuk az ellentétes
véleményeket. És azzal is meg kell tisztelni egymást, hogy elfogadjuk a
miénkkel ellentétes véleményt. Attól még nem ellenség senki, mert másként
vélekedik, mint mi. Ilyen alapon ökölre is mehetnénk!
-
Félek, hogy nincs messze, amiről szólsz, papuska. Akadnak közöttünk nagyhangúak,
akik azt akarják, hogy csak az ő elképzelésük érvényesüljön.
-
Hanggal mérni az igazságot? Esztelen dolog, sok szárny törhet le miatta! Így
lehet meggondolatlanul tönkre tenni magunkat és egymást. Akkor aztán
kipusztulunk, és nincs tovább vita! Le kell csendesítened a fiatal zseniket,
mielőtt nagy baj lesz!
-
Papuska, ismersz engem. Sok mindenre alkalmas vagyok, de ilyesmire nem. Kérj
tőlem valami mást!
-
Gyere közelebb gyermek, meg akarlak érinteni, és el akarok köszönni tőled.
Sajnállak elhagyni Villámfény, de tudom, hogy már nem sokat tehetek sem érted,
sem másokért. El kell mennem. Ismert előtted, hogy ez mindenkinél bekövetkezik,
s én már érzem, hogy hamarosan itt az időm. A közelmúltban suhant át Apranyó is
a fénybe a segítségemmel. Tudod, hogy egyedül nem tudta volna megtenni,
hiányoztak hozzá a szárnyai. Megőriztem neked a gondolatot, melyet itt hagyott,
s melyen érdemes elelmélkedned: A rossz, a helytelen nem kívülről jön, bennünk
születik meg, miként a jó is. Rajtad, magadon múlik, melyiket választod. Bármit
átereszthetsz magadon, te döntöd el, mit vallasz magadénak. E szerint élj! Most
még közvetítem, mit gondolt rólunk Apranyó, mielőtt elment. Maradj csöndben egy
ideig, s figyeld! Higgy neki!
- Tele
vagyok aggodalommal, hogy életem végén, még azt is megérhetem, utódaim
tönkreteszik, amit létrehoztak. Megalkották Pindurrahot, felépítették már
Újpind városát is, meg a többit is, s nem gondolják meg, hogy minden elvész, ha
nem fognak össze! Hogyan értethetném meg velük, hogy akármilyen sokan lettek
immár, mindenkit egyformán szeretek és féltek? Hogy adjam tudtukra, hogy
kevélység és gőg azt hinniük, hogy egyik szószóló különb a másiknál? Legfeljebb
hangosabban szól és erősebben támad, de ez nem erény, csak indulat! A szívemet
is kitépném magamból, hogy meglágyítsam az övékét, mindegyikét, hogy megtöltsem
megértéssel! Úgy lenne igazi boldogság a végső repülés.
* * *
Üldögélt
a lány a szép sárga liliom kelyhében, és nem győzte leporolni a ruhájára tapadt
port, mely a bibékről került rá. Aztán kinyújtotta lábait, és megrendülten
hallgatta a hangot, mely érte is szólt, érte is aggódott. Olyan eleven volt,
mintha még mindig itt lenne közöttük. Ez lehet a szeretet hatalma. A virág
gyengéden ringatta, őt pedig utolérte egy régi emlék. Aprócska volt, amikor
elvitték bemutatni Apranyónak. Már el is feledkezett róla milyen érzés volt ott
lenni, vagy az ölébe ülni, de most tudja, érzi, hogy igazi anyja mindenkinek,
aki tőle származik. Aki csak a jót kéri számon, mert azt ismeri el értéknek, és
szenved, ha úgy érzi, vesztébe rohan, akire nem hat a jó szó.
Szeretett
volna megfelelni Apranyónak - mert érezte, hogy az ő igazsága a valódi -, de
tudta, hogy egyedül kevés hozzá, és sokan vannak, akik meg se hallgatnák.
Esengve kérte hát Aprovart, maradjon még egy kicsit, mert nagy szüksége van rá.
Rengeteg kérdésre kell még választ kapnia, s rajta kívül senkitől nem kaphatja
meg.
-
Papuska, hallottam Apranyót szólni. Nem hozzám beszélt, magában gondolkodott,
de meggyőző volt a számomra. Sajnos, én tudom magamról, hogy alkalmatlan vagyok
meggyőzni másokat. Nem tudok sem vitatkozni, sem szónokolni. Mit kell tennem?
- Tedd
azt gyermek, amit érzel! A többiek akkor is követni fognak, ha csak példát
mutatsz nekik, mert szeretnek. Lehetséges, hogy ez még hatékonyabb, mint a
hangos szó. Ha sokan követik a példád, még az is lehet, hogy túléli Pindurrah
ezt a viszályt.
* * *
Villámfény
áttetszően kék ruhában repült a kis sereg fölé, hogy a megbeszélés szerint
megtarthassák a gyakorlatot. Már este itt járt, megszemlélte a terepet, és
mindenhova elhelyezte jelként a sárga pipitért, hogy a kicsik egyenesen ide
találjanak. Már ilyen apró korban készülni kell Pindurrah védelmére.
-
Köszöntelek benneteket. Örülök, hogy ilyen frissek voltatok, és senki nem aludt
el közületek! Meg is üzenem Pindanival a zöldeknek, hogy még a legapróbbak is
időben érkeztek. Ma nehéz napunk lesz, ezért azt kérem tőletek, suhanjatok
körbe háromszor! Nem kell sietni, élvezzétek a repülést, aztán telepedjetek ide
körém a kákák tövébe.
Látom,
hogy ez az ezüst apróság sokkal kisebb termetű, mint ti vagytok. Nem lesz neked
nagyon fárasztó a gyakorlás?
- Mi el
sem akartuk hozni magunkkal, de nagyon erőszakos volt! - kiabált be valaki.
- Ezek
mindenhova odatolakodnak! - tódította valaki más.
- Hogy
beszéltek a barátotokról? Hiszen máris sírva fakad miattatok! Mondd el kicsi,
mi bánt?
- Nem
szeretnek engem, nem is akarnak a fajtánkkal együtt lenni. Azzal vádolnak
minket, hogy színtelenek vagyunk és lusták. Pedig ez nem is igaz. Nem vagyunk
lusták. Tudunk úgy repülni, mint akárki. Igaz, hogy kisebbre nőttünk, meg a
színünk is halványabb, de mi nem tehetünk erről.
- Nem
bizony. Egyébként ilyen szép átlátszó köntöse egyikünknek sincs, mint neked.
Olyan ezüstösen csillogsz, hogy a napsugár is fenékre esik, ha rád vetődik. Ez
nem szégyen. Szégyen viszont, ha ezért nem játszanak veled. No gyere, mutassuk
meg, mit tudunk! Felállni kékségeim, felfelé sebesen! Hopp, megállunk!
Ismételjük meg!
-
Remek! Kérhetném, hogy helyezkedjetek el sorban egymás mellé? Jó. Most
libegjetek helyben, tartósan. Most fel, és vissza! Fel, vissza. Fel, vissza!
Továbbra is ugyanígy, de alkossatok kört közben. Folytassátok és tágítsátok a
kört. Állj, és lebegj, állj, és lebegj. Állj! Most száguldj el tőlem messze és
jelre vissza! Köszönöm elég!
-
Megdicsérek mindenkit, nagyszerűen teljesítettetek. Ugye nem baj, ha ezt a kis
Ezüstlányt külön is megemlítem? Hiszen ő igazán aprócska közöttünk. De azt
láttátok ugye, hogy semmivel sem lassúbb, mint ti? Mindenkor ismerjétek el azt,
ami igaz. Kérlek, óvatosan menjetek haza! Az út ismert előttetek, a levegő
tiszta. Induljatok. Örömteli, fénylő napot nektek!
* * *
Már
útra kész volt Aprovar, amikor eljutott hozzá Pindádi gondolata, és tudta,
maradnia kell, hogy eligazíthassa ezt a fiatal kamaszt. Jó szándékú a fiú, de
nem kiforrott, és sokan elvihetik rossz irányba.
- Mi
kifogásod van a munkáddal kapcsolatban? Eddig igazán elégedett voltál, és csak
dicsérted Villámszárny szervezőkészségét. Most pedig szidod, pocskondiázod,
amerre jársz. Megtudhatnám miért?
- Így
volt Papusom, mostanáig, de kezd kinyílni a szemem.
-
Nocsak! Eddig csukva volt? Nagyon kívánom magamnak és neked is, hogy ne valaki
más nyitogassa!
-
Tudod Papusom, hogy mennyit dolgoztam, tettem a városért. Igazán nem kíméltem
magam. Szívesen tettem. De nagyon nehezen viselem, amikor én cipekedem,
izzadok, ő meg nem tesz mást, mint dirigál.
- Ne ide tedd azt az anyagot, itt van még
elég! Tedd inkább Fészekrakó keze alá, nála már fogyóban van, ott van rá
nagyobb szükség. Gondolkodj, mielőtt leraknád! Mintha még korholna is dicséret
helyett. Beleuntam! Tudod, hogy még Fészekrakónak is dirigál? - Ott a másik
oldaladon igazítani kell a formán! Nem elég kerekded. Az a mulya meg csak
igazít, nem mérgelődik.
- Mert
ő tudja, amit te nem, hogy ha messze eltávolodik az építménytől, hogy
megkeresse a torzulást, meg vissza is tér, időt veszít, többet fárad. Ő érzi,
hogy segítséget kap a munkájához, te, pedig dohogsz. Kérdezem: Tudnál te olyan
házat építeni, mint Fészekrakó?
- Már
hogyan is tudnék? Nem tanultam!
- Mit
tanultál gyermek?
-
Idáig még semmit. Majd ezután.
-
Akkor mást kérdezek: Tudnál-e irányítani egy ekkora építkezést?
-
Ugyan Papus, tudod, hogy nem. Ahhoz még tanulnom kell sokat. De nekem akkor se
dirigáljon egy olyan alak, aki olyan lassú, mint a tetű!
- Ezt
kitől hallottad? Honnan veszed ezt a szamárságot? Drága gyerekem, szeretném, ha
hinnél nekem! Állítom, és hidd el, hogy - mindenkor, mindenben számíthattam rá.
Mindent megtett, amire kértem. Amennyivel lassabban mozog, annál tovább teszi,
amit kell. Nem méri az időt. Nem tudom, kik és miért rágalmazzák, miért akarnak
neki ártani, de jegyezd meg: Aki úgy rágalmaz mást, hogy védekezni sem hagyja,
neked is árthat! Jól vigyázz vele, akárki is az! Figyelj rám fiú: most ne foglakozz senkivel,
a te dolgod még a tanulás! Sokat kell még tanulnod, hogy felnőttként helyt tudj
állni! Ha nem így teszel, mindig más parancsol neked, más gondolkodik
helyetted, s akkor valóban keserű ember lesz belőled egész életedben. Inkább a
magad eszét használd, a világért se kérj kölcsön senkitől! Még ajándékba se
fogadd el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése