Napok óta mocorog, ficereg bennem a címadó kérdés. Tudom,
nem lehet addig kisöpörni az agyamból, míg neki nem látok a megkeresésnek.
Merthogy, az életemről van szó. Nem a létezésemről, hanem a sorsomról. A
szerencsémről, a szerencsétlenségeimről. A találkozásaimról. A lehetőségeimről,
melyeket elmulasztottam, megragadtam, észrevettem, vagy elmentem mellettük. A
sorsomról, amelyben megragadtam, és irányítottam, vagy megestek velem
események, melyekből okultam, vagy ami rosszabb, fel sem tűntek nekem. Hát, valahogy
így.
Megszülettem. Ez az, ami mindenkivel megesik, de, azóta
megtörtént velem a csoda: egy meditációban ismét megéltem az eseményt, s oly
természetes volt, hogy ott vagyok ahol, hogy forgok lassan, erőlködve,
fuldokolva, míg befordulok a végső kanyarba, ahol már az igazi valódi életbe
lök ki egy fura erő (csak nem tudok róla), s itt történik a filmszakadás. Élek,
s az már nem olyan nagy élmény. Akkor.