T.S. Eliot : Az üresek
Az üresek
I
Mi vagyunk az üresek
A kitömött emberek
Jaj! összehajlunk
Összehajlik szalmabélű kobakunk.
Száraz hangunk
Mikor összesugdosunk
Halk és nincs értelme semmi sem
Mint a szél száraz gyepen
Vagy patkányláb tört üvegen
Száraz pincében odalenn
Formátlan alak, árnyék színtelen,
Megbénult erő, gesztus mozdulatlan.
Azoknak, akik átkeltek nyitott
Szemmel a halál másik országába
Ha emlékeznek még ránk - nem is kárhozott
Vad lelkek vagyunk mi, csupáncsak
Az üresek
A kitömött emberek.
II
Szemek, melyekkel álmodni sem merek
A halál álomországában
Nincsenek:
Ott a szemek
Tört oszlopon napsugarak
Ott a fák, ha hajladoznak
S a hangok
Ha a szélben dalolnak
Ünnepibbek és távolibbak
Mint egy halványuló csillag.
Ne legyek közelebb
A halál álomországában
Inkább én is viselek
Olyan eltökélt álruhát
Patkánybundát, varjúbőrt, keresztléceket
Egy mezőn
Ahogy a szél tesz úgy teszek
Ne közelebb -
Ne azt a végső találkozást
A homályországban.
III
Ez halott világ
Ez a kaktuszvilág
Itt állnak a kőszobrok
Itt fogadják
Egy halott kezéből az imát
Mikor egy csillag sápadtan kezd hunyorogni.
Hát így van ez erre
A halál másik országában
Magunkba virrasztva itt
Azon az órán amikor mi
Gyöngédségtõl remegünk
Ajkak csókért epedve
Imáikat kövekké tördelik.
IV
Nincsenek itt azok a szemek
Szemek itt nincsenek
E völgyben hol csillagok haldokolnak
Ebben az üres völgyben
Elveszett országaink törött állkapcsa ez
Ez a végső találkozóhely
Egymás felé tapogatózunk
És kerüljük a szót
Összegyűlve a megdagadt folyó e partján
Látástalan, amíg
A szemek újra felragyognak
Mint örök csillag
Százlevelű rózsa
A halál homályországában
Nincs más reménye
Az üreseknek.
V
Körbe körbe fügekaktusz
Fügekaktusz fügekaktusz
Körbejárjuk a fügekaktuszt
Minden reggel ötkor.
Odahull az eszme
És a valóság
Odahull a mozgás
És a tett
Közé az Árnyék
Mert Tied az Ország
Odahull a fogantatás
És a teremtés
Odahull az indulat
És a válasz
Közé az árnyék
Hosszú az élet
s fényös nappal, annak fénysugari előtt
Odahull a vágy
És a görcs
Odahull az erő
És a létezés
Odahull a lényeg
És a leszállás
Közé az Árnyék
Mert Tied az Ország
Mert Tied
Az élet
Mert Tied a
A világ így ér véget
A világ így ér véget
A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.
1925, Vass István ford.
The Holow Men
I
We are the hollow men
We are the stuffed men
Leaning together
Headpiece filled with straw. Alas!
Our dried voices, when
We whisper together
Are quiet and meaningless
As wind in dry grass
Or rats’ feet over broken glass
In our dry cellar
Shape without form, shade without colour,
Paralysed force, gesture without motion;
Those who have crossed
With direct eyes, to death’s other Kingdom
Remember us—if at all—not as lost
Violent souls, but only
As the hollow men
The stuffed men.
II
Eyes I dare not meet in dreams
In death’s dream kingdom
These do not appear:
There, the eyes are
Sunlight on a broken column
There, is a tree swinging
And voices are
In the wind’s singing
More distant and more solemn
Than a fading star.
Let me be no nearer
In death’s dream kingdom
Let me also wear
Such deliberate disguises
Rat’s coat, crowskin, crossed staves
In a field
Behaving as the wind behaves
No nearer—
Not that final meeting
In the twilight kingdom
III
This is the dead land
This is cactus land
Here the stone images
Are raised, here they receive
The supplication of a dead man’s hand
Under the twinkle of a fading star.
Is it like this
In death’s other kingdom
Waking alone
At the hour when we are
Trembling with tenderness
Lips that would kiss
Form prayers to broken stone.
IV
The eyes are not here
There are no eyes here
In this valley of dying stars
In this hollow valley
This broken jaw of our lost kingdoms
In this last of meeting places
We grope together
And avoid speech
Gathered on this beach of the tumid river
Sightless, unless
The eyes reappear
As the perpetual star
Multifoliate rose
Of death’s twilight kingdom
The hope only
Of empty men.
V
Here we go round the prickly pear
Prickly pear prickly pear
Here we go round the prickly pear
At five o’clock in the morning.
Between the idea
And the reality
Between the motion
And the act
Falls the Shadow
For Thine is the Kingdom
Between the conception
And the creation
Between the emotion
And the response
Falls the Shadow
Life is very long
Between the desire
And the spasm
Between the potency
And the existence
Between the essence
And the descent
Falls the Shadow
For Thine is the Kingdom
For Thine is
Life is
For Thine is the
This is the way the world ends
This is the way the world ends
This is the way the world ends
Not with a bang but a whimper.
