Nagy örömmel tudatom minden egyes szerzőnkkel és olvasónkkal, hogy megjelent Kertész Éva: A család, az szent című könyve.
A kötet mindenek előtt korunk morális kérdéseit vizsgálja úgy, hogy a múltat, a megélt, s átélt, az emberek életét oly sűrű szövevényeken keresztül átható történelmi valóságot meséli el. Mindeközben identitásokat, gyökereket keres és oly bájosan vegyíti el az olvasót a valós és transzcendentális szereplői között, hogy mindannyian egy történet, egy beavatási rituálé résztvevőivé válunk. Már tudjuk, hogy az egymás után következő nemzedékek sorsa kozmikus hatalmak fényéből táplálkozik, s a cselekménybe minden később érkezőt előre determinál.
Kertész Éva művei így vezetnek valamiféle ősi, szent rítusba, , valamiféle egyedi tudásnak olyan közösségi átadásába vezetnek be, amelynek bűvölete végig a szakralitást sugallja.
A profán világból kiemelkedni ugyanis csak azok képesek, akik elkötelezettek, akik hisznek az írás minden szenvedésen átsegítő oltalmában, s annak a modern világ rendjét is megváltoztatni képes gyógyító és kultikus erejében is.
A ma embere folyton szalad, siet, nem igazán találja helyét ebben a világban, de szerencsére vannak költők, írók, s olyan művészek ők, akik nyitottak nem csupán saját, magasabb rendű egójuk felé, de, ahogyan a belső tükrük a világ felé vetítődik, s művészi hatásuk különös fénytörések által visszaverődik a lelkükbe, úgy fokozódik a természetes tehetségük és kreativitásuk, hogy egyre inkább csak adhassanak. Ily módon növekedésük és változásuk erőfeszítés nélküli folyamattá válik, hiszen a tudatalatti korlátok, blokkok felszabadulnak, s immár megtisztulva, szabadon vallanak.
Hogy miről?
Életről és halálról, a test rozoga palástjában elbukó és folyton felállni képes Lélekről, arról a milliónyi spektrumú hatásról, amikor apró puzzle darabokból építik újjá azt a szigetet, amelyben nem tesznek félre senkit és semmit sem, ahol örökös nyár van, s a boldogság kék madara bárki számára elérhető, ha másként nem is, de a remény által.
És állomások, szellemi utazások, ráhangolódások… A félelem nélküli élet naponként megfeszülő genezisei, bátorság és erő.
Ez a fajta alkotói tevékenység misztikum, amely megmutatja, milyen hatalmas erővel bír, ha valaki befelé fordítja tudatának keresőfényét, és minden életeseményt tudatossága növelésére használ fel.
A festők ecsettel, a muzsikusok hangokkal, a szobrászok vésővel, az építészek terekkel, az irodalmárok szavakkal, emóciókkal és egyéniségük teljes varázsával bűvölik el a beavatandó, komplementáló embert, s nincs és nem is lehet ennél szebb mesterség.
M. Fehérvári Judit
magyartanár, publicista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése